Budapest - Amsterdam - New York
Az első nap az utazás jegyében telt. A gépünk 13:10-kor indult az akkor még Ferihegynek hívott Liszt Ferenc Repülőtérről. Amsterdamban 2,5 óra maradt átszállásra, ami bőven elegendőnek bizonyult. Ezután következett a kicsit több, mint 8 óra repülés New Yorkig.
USA 1. nap, 2011. március 19. nagyobb térképen való megjelenítése
A KLM honlapján az ún. "long haul", hosszú távú járatokra az üléseket online és külön felár nélkül már jó előre lefoglalhatjuk. Mi a saját "kárunkon" tapasztaltuk, hogy kényelem szempontjából a folyosó melletti ülést célszerű választani.
.gif)
Ha csak egy kicsit fel akarunk állni a hosszú úton, vagy a csomagjainkhoz szeretnénk férni: sokkal egyszerűbb ha nem kell más(oka)t megkérni, hogy ugyan már engedjenek ki. Elég unalmas illetve láb/fenék próbáló dolog ennyi időt végigülni, és ha jó helyen vagyunk, akkor 10 percenként is felállhatunk, nem zavar senkit sem. A légitársaság honlapján néhány tanácsot is adnak, hogyan maradjunk "fittek" az utazás alatt. Érdemes megfogadni a tanácsokat, és megmozgatni magunkat, hogy elkerüljük az esetleges kellemetlen láb bizsergést, vagy -zsibbadást, bedagadást, vagy akár mélyvénás trombózist
Részben az unalom elűzése miatt rendszeresen etetnek és itatnak. Mindenkinek saját kis számítógépkonzolja van, rengeteg film, zene meg játék (akár online is a többi utassal) közül választhatunk. Ha valakinek speciális kaja igénye van (diabetikus, kb. 6 féle szintű vegetáriánus, valláshoz kötődő étkezési szokások stb.), azt a honlapon előre megadhatja és felár nélkül szolgálják majd fel a fedélzeten.
Belépés az USA területére
A JFK reptérre pontosan érkeztünk, és indultunk a tömeggel az útlevél ellenőrzési pont felé. Kicsit paráztam, mert több helyen is kihangsúlyozzák, hogy akár az ESTA engedélyünk, akár érvényes vízumunk van, a bevándorlási hivatal majd a reptéren helyben eldönti, hogy bemehetünk-e az USA-ba, vagy visszafordít. Azért az elég durva lett volna....
"A vízumot az Egyesült Államok Nagykövetsége vagy Konzulátusa állítja ki. A vízum arra ad lehetőséget, hogy az illető bebocsátásért folyamodjon az Egyesült Államokba; a vízum nem garantálja a tényleges bebocsátást. Az USA Állampolgársági és Bevándorlási Ügyek Hivatalának (USCIS, korábban INS) tisztviselője az Egyesült Államokba való belépés színhelyén fogja eldönteni a belépésre való jogosultságot."
"Utazási engedélyét jóváhagyták, és jogosult a Vízummentességi Program keretében az Egyesült Államokba utazni. Ez a válasz nem jelent biztosítékot arra nézve, hogy beléphet az Egyesült Államokba; megérkezéskor a belépési kapunál a Vám-és Határvédelmi Hivatal tisztviselője dönti el, hogy beléphet-e".
Szóval volt némi zabszem a fenekünkben.....Néhány perces séta után megérkeztünk egy óriási nagy csarnokba, ahol a tömeget kettéosztották: amerikai állampolgárokra (USA Citizens), meg egyebekre. Mindkét sort az ismert szalagos megoldással kígyórendbe terelték, majd a sor elején 5-6 fős csoportokra osztva irányították az embereket a legalább 30 ablak elé. A sor gyorsan és szervezetten haladt. Szerencsénk volt, este nem kell sokat várakozni, de a délután, kora este érkezőknek bizony akár egy órába is telik, amíg sorra kerülnek.
Az ablakhoz ketten álltunk, megkérdezték, hogy egy család vagyunk-e, milyen célból jöttünk, mennyi ideig maradunk, hol lesz a szállásunk. Aztán mindkét kezünk összes ujjáról vettek lenyomatot, leadtuk a családonként 1 példányban kitöltendő vámáru-nyilatkozatot (Custom Declaration), és mehettünk a csomagokért.
Itt egy kicsit bénáztunk (kb. 15 másodpercet), mert a tájékoztató monitoron csak a járatszám meg a csomagszállító szalag száma szerepelt, de egy ember ott állt alatta, és rögtön megkérdezte, hogy honnan jöttünk és közölte, hogy hányas szalag a miénk. Alig 1-2 percet vártunk és jöttek a bőröndjeink. Aztán a vámtisztviselők előtt elsétálva hipp-hopp kiléptünk az érkezési csarnokba.
Bejutás a Reptérről Manhattan-be
USA 1. nap, 2011. március 19. nagyobb térképen való megjelenítése
A reptér honlapjáról kinéztük, hogy a legegyszerűbben a JFK termináljait körbejáró Airtrain nevű, vezető nélküli automata gyorsvasút (5$) és a Jamaica állomásról induló LIRR gyorsvonat (City ticket szombat, vasárnap 3,75$) kombinációjával jutunk be Manhettenbe, a Penn Station metróállomásra.
A szellős reptéren csak követnünk kellett az Airtrain feliratot. Az állomáson ki voltak írva az irányok, de kicsit bizonytalankodtunk, hol lehet jegyet venni. A tanácstalanokat messziről felismerő segítő emberke (újabb piros pont) itt is hamar előkerült, elmondta, hogy a terminálok között ingyen visz a vonat, de ha átszállunk a Jamaicán a LIRR-re, akkor utólag kell kifizetni a viteldíjat akkor, amikor az LIRR-re vesszük a jegyet.
Az LIRR honlapján megnézhetjük a menetrendet és ugyanott az aktuális árakat. A sima jegynek 2 verziója van: csúcsidőben (Peak, hétköznap 06-10 és 16-20 között), csúcsidőn kivüli (Off Peak, hétköznap 10-16 és 20-06 között.
Szóval pici segítséggel felszálltunk a vonatra és 10 perc alatt a Jamaica állomásra értünk.
Követtük az LIRR feliratot, majd egy jó nagy terembe értünk, ahol egy csomó jegykiadó automata állt. Az egyikre jól láthatóan fel volt tüntetve az Airtrain meg a Penn Station kombinációja: na, ez kell nekünk. Odamentünk, alig bénáztunk az automatával, amikor megint megjelent egy segítő emberke (megint piros pont). Megvettük a jegyet:az automata magától tudja, hogy amikor éppen vesszük a jegyet, akkor peak, off peak, vagy city jegyet kell adnia.
Érkezés Manhattanbe
A vonat időben jött és kb. 20 perc után, este 11 körül kiszálltunk a metróból egy óriási zsibvásárba. Mondjuk a Blaha Lujza téri aluljárót képzeljük el a délutáni csúcsforgalomban és azt szorozzuk meg 10-zel. Na, ez volt a Penn Station. Egy csomó kijárattal és lépcsővel. Ez a nyüzsgés, a sok kijárat, a csomagok hurcolása és az, hogy a belső órám hajnali 4 órát jelzett, eléggé lehangolt.
Végre felértünk az utcaszintre, ahol óriási nagy dugó és taxi-taxi hátán. Persze mindegyik foglalt.
Aztán jobban szétnézve az ismerősen hangzó Madison Square Garden alatt találtuk magunkat. Itt szépen sorban álltak az emberek taxiért. Mi is így tettünk, kb. 5-10 perc alatt sorra kerültünk. Ezalatt, mint egy idecsöppent UFO, úgy éreztem magam a hatalmas épületek és a nagy forgalom közepében.
Taxival a szállodáig
Csak a reptéren döntöttük el, hogy a Penn Station-tól taxival és nem metróval megyünk a hotelig. Bár a fórumokon biztonságos helynek mondták a környékét, de a google maps utcanézete, meg a fáradságunk visszatartott ettől a 25$-ra sikeredett kalandtól.
USA 1. nap, 2011. március 19. nagyobb térképen való megjelenítése
A taxisofőrünket az urbánus legendáknak megfelelően Mohamednek hívták, viszont beszélt angolul. Megmutattam neki a szálloda címét, sűrű "ye"-kkel nyugtázta, majd belevágtuk magunkat a cseberből a vederbe: eddig a taxiért álltunk sorban, most a közlekedési lámpák zöldjéért. 3 km-t kb. fél óra alatt tettünk meg, mire rá tudtunk fordulni a Queensboro-hídra. Na, azt hittük, hogy már egyenesbe jöttünk, de tévedtünk! A hídon átérve szembesültünk azzal, hogy az ember nem ismeri ezt a városrészt, és még a térkép - amit előre itthon kinyomtattam - sem segített. Legalább hatszor mentünk körbe, mire a szálló elé értünk.
A foglalásunk szerencsére rendben volt. Már az első nap kifizettették a szállást, aztán kb. fél 1 (itthon hajnal 1/2 6) körül végre be tudtunk dőlni a Hotel ágyába.
<< Bevezetés, előkészületek Az. 1. nap fényképalbuma A 2. nap>>
